MŰSORAINK

HÍREINK
A Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje, Kapus Krisztián a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy lemond minden eddig betöltött bizottsági tisztségéről. Emellett kiemelte, hogy a Fidesz-KDNP egy hónapos városi konzultációt hirdet, melynek keretében a város lakóinak észrevételeire, javaslataira kíváncsiak, ennek ismeretében állítják majd össze a párt következő négy éves programját.
bővebben >>>
20 éves polgármesteri tevékenység után az október 3-ai önkormányzati választáson nem indul sem képviselőként, sem polgármester-jelöltként Ficsór József. Ezt tegnap (augusztus 10) délelőtt sajtótájékoztatón jelentette be Kiskunfélegyháza polgármestere, aki egyúttal köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt öt ciklus alatt támogatták munkáját.
bővebben >>>
Nehéz gazdasági, pénzügyi helyzetben van Kiskunfélegyháza önkormányzata. A város számára hitelt biztosító pénzintézet egy intézkedési terv elfogadásához és maradéktalan teljesítéséhez kötötte a kölcsön folyósítását, melyet hosszas vita után a közelmúltban elfogadott Kiskunfélegyháza képviselőtestülete. Az intézkedési tervről, illetve a sportcsarnok okozta nehézségekről Kapus Krisztiánt, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje nyialtkozott.
bővebben >>>
Nehéz gazdasági, pénzügyi helyzetben van Kiskunfélegyháza önkormányzata, melyhez nagyban hozzájárul a saját bevételek nem megfelelő teljesülése. A problémáról Ficsór József, polgármester nyilatkozott a Sirius Rádiónak.
bővebben >>>
Idén nyáron Immi V ismét megalkotta a Latin Summer-t, ami évről évre a nyár hangulatát igyekszik megeleveníteni! Az idei album már a negyedik a sorban! 3 héten keresztül készült, Imi igyekezett minél inkább nyáriassá tenni a mix lemezt! Conga dobok, shaker-ek és jobbnál jobb nyári ritmusok találhatóak benne, amikkel igazán átérezhetjük egy Ibizai party hangulatát! Reméljük felkeltettük az érdeklődésed és letöltöd/meghallgatod a mixet!
bővebben >>>

KÍVÁNJ
Kíváncsian várjuk zenei kívánságaid!
 
Neved:


E-mail címed:


Kívánság:

Hanyadika van ma?
a kívánság elküldése


Horoszkóp


Vízöntő

Halak

Kos

Bika

Ikrek

Rák

Oroszlán

Szűz

Mérleg

Skorpió

Nyilas

Bak
 
Helyi hírek 2010-03-09

125 éves Kiskunfélegyházán a szakképzés

125 éves Kiskunfélegyházán a szakképzés, melyet az elmúlt évben több díjjal is jutalmaztak, azonban már ez évben is részesült elismerésben a Kiskunfélegyházi Összevont Szakképző Intézmény Kossuth Lajos tagintézménye. Erről Ágoston Tibort, az intézmény igazgatóját hallják.

 




Orvosi ügyelet

FELNŐTT ÜGYELET: Városi Kórház, 76/801-663, 76/463-222
Kiskunfélegyháza, Fadrusz J. u. 4. földszint.
GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Városi Kórház 76/463-222 Kiskunfélegyháza,
Fadrusz J. u. 4. Hétközben 18.00 órától reggel 7 óráig. Fizetett ünnepnapokon folyamatos
az ügyelet.
GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Július 12-től - július 18-ig:
Kórházi Patika Kiskunfélegyháza, Fadrusz J. u. 4. 76/560-158. Július 19-től-július
25-ig: Körpatika Kiskunfélegyháza, Attila u. 1. 76/462-620. Július 26-tól - augusztus
1-ig: Móra Patika Kiskunfélegyháza, Móra F. tér 2. 76/461-721. Augusztus 2-tól
- augusztus 8-ig: Petőfi Patika 6100 Kiskunfélegyháza Darvas tér 2. T/F: 76/432-624.
Augusztus 9-től.- augusztus 15-ig: Pingvin Patika Kiskunfélegyháza, Klapka u.
2. 76/560-081. Hétfő - csütörtök: 20-22 óráig ügyelet, 22-7.30 óráig telefonos készenlét
(telefonszám az ügyeletes orvosnál). Péntek: 20-22 óráig ügyelet, 22-08 óráig
telefonos készenlét. Szombat:20-22 óráig ügyelet 22-09 óráig telefonos készenlét.
Vasárnap:19-22 óráig ügyelet, 22-7.30 óráig telefonos készenlét.
ÁLLATORVOSI ÜGYELET: Július 17-18-án: Dr. Fekete Miklós Kkfháza, Wesselényi u. 13.
Tel.: 20/9511-955., Dr. Ónodi Zsolt Kkfháza, Arad u. 6. Tel.: 20/3677- 242. Július 24-
25-én: Dr. Kovács Zoltán, Kkfhaza, Damjanich u. 22. Tel.:30/3389-244, Dr. Pozsár
Miklós Kkfháza, Szegfű u. 21. Tel.: 20/9812-181. Július 31-én és augusztus 1-én: dr.
Pesír Zoltán, Kkfháza, Bessenyei u. 26. Tel.: 20/361- 9330., Dr. Medgyesi József,
Kkfháza, Csongrádi út 31/a Tel.: 20/3165-995.
GYEPMESTERI TELEP (Csólyosi
út). Elérhetőség: 06/ 70-321-05-85, 06/ 70-321-05-84.

 

Slágerlista

  1. Yolanda Be Cool & DCUP
    Yolanda Be Cool & DCUP - We No Speak Americano
  2. Eminem feat. Rihanna
    Eminem feat. Rihanna - Love The Way You Lie
  3. BOB ft. Hayley Williams
    BOB ft. Hayley Williams - Airplanes
  4. Katy Perry
    Katy Perry - California Gurls
  5. Eliza Doolittle
    Eliza Doolittle - Pack Up
  6. Mark Ronson & The Business Intl
    Mark Ronson & The Business Intl - Bang Bang Bang
  7. Professor Green
    Professor Green - Just Be Good To Green (feat. Lily Allen)
  8. Enrique Iglesias
    Enrique Iglesias - I Like It (feat. Pitbull)
  9. JLS
    JLS - The Club Is Alive
  10. 3OH!3
    3OH!3 - My First Kiss (feat. Kesha)

<<< Top 40 összes
 

Partnereink

 

 
     
Postacímünk: 6100, Kiskunfélegyháza
Kossuth utca 16.
  FAX: 76/560-028 106-os mellék
Stúdió telefon: 76/560-028 102-es mellék
  E-mail küldés